Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állatvédelmi törvény

2010.05.10

 

Jog

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. §-a (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:          
1. §

Aki tevékenységével, vagy mulasztásával az állatok védelmére és kíméletére, vonatkozó jogszabály rendelkezését, vagy hatósági határozat előírását megsérti - magatartásának súlyához, ismétlődéséhez igazodó - állatvédelmi bírságot (a továbbiakban: bírság) köteles fizetni.

2. §

A bírság összege ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedhet.

3. §

(1)   A bírságot feladatkörében

a)    a települési, a fővárosban a fővárosi kerület jegyzője,

b)    az illetékes megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás, valamint

c)    a természetvédelmi hatóság szabja ki.

(2)   A bírság kiszabását állatvédelmi szervezet is kezdeményezheti.

4. §

Állatvédelmi bírság kiszabható azzal szemben, aki

a)    az Ávt. 2. §-ában felsorolt állatok valamelyikének szükségtelenül jelentős fájdalmat, tartós szenvedést, testi károsodást okoz,

b)    a felügyelete alatt álló állat tartási, takarmányozási, illetve ivóvíz igényének rendszeres kielégítéséről nem gondoskodik,

c)    az állat biztonságos elhelyezéséről, szökésének megakadályozásáról és ellenőrzéséről nem gondoskodik,

d)    a veszélyes állatok tartásának engedélyezésére, illetve tartására vonatkozó előírásokat megszegi;

e)    engedély nélküli állatkereskedést folytat,

f)     az állat egészségét veszélyeztető ajzó-, illetve doppingszert alkalmaz verseny vagy kiállítás alkalmával,

g)    cirkuszi mutatvány vagy oktatás céljából végzett idomítás során állatkínzó módszert vagy eszközt alkalmaz,

h)    engedély nélkül, illetve az abban foglaltaktól eltérő módon végez állatkísérletet,

i)     az állat életét indokolatlanul kioltja,

j)     a felügyelete alatt álló állat ápolási és higiéniai szükségleteinek kielégítéséről nem gondoskodik,

k)    az állat mozgásigényét kellően kielégítő szabad mozgáslehetőségéről nem, vagy nem szakszerűen gondoskodik,

l)     a működési engedélyhez kötött állattartási módok (foglalkozásszerű eb- és macskatenyésztés, állatmenhely, állatpanzió, lovaglóiskola, prémes állattenyésztés) bevezetéséhez nem szerzi be a hatósági engedélyt,

m)   az állat állategészségügyi ellenőrzését és ellátását elmulasztja, vagy

n)    az állatkísérletek során a kötelezően előírt adatszolgáltatást nem, vagy hiányosan teljesíti.

5. §

A bírság az azt kiszabó szerv [3. § (1) bek.] bevételét képezi, amelyet kizárólag az állatvédelemmel kapcsolatos kiadási többletének fedezeteként lehet felhasználni. Az állatvédelmi bírságból befolyt összeget elkülönítetten és ellenőrizhetően kell kezelni.

6. §

Ez a rendelet 1999. április 1. napján lép hatályba.

 

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.